Szeptember 8-a, szerda, Mária, Adrienn napja van, ez az év 36. hete.
Élő adás

Illemkampány

Az Országos Rádió és Televízió Testület számára
1088 Budapest, Reviczky u. 5.

„...a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségének.” – írta Sir Bowring John (1792–1872) angol nyelvész 1830-ban.

Tisztelt dr. Majtényi László Elnök Úr, Tisztelt Testület!

Az angol Campaign For Courtesy mozgalomhoz hasonlóan, annak célkitűzéseivel egyetértve mi, az aláírók illemkampányt kívánunk folytatni elsősorban a kereskedelmi rádiókban és televíziókban egyre gyakrabban felbukkanó trágár beszéd, és esetenként a keresztény vallásainkat sértő kifejezések, utalások ellen.
A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 3. § (3) bekezdése, miszerint „A műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére” tiltás alapján kérjük, hogy a t. Testület megfelelő eréllyel járjon el a minket bántó, fent vázolt szóhasználat, vagy vallásainkat sértő megnyilvánulások ellen.

Tisztelettel,
az aláírók

Csatlakozzon Ön is a felhíváshoz!
Ha támogatni kívánja a Csillaghang Rádió illemkampányát, írja be nevét és lakhelyét!

Név*:
Lakhely*:

Eddigi aláírók:
(a listát naponta egyszer frissítjük)

Melis Antal Sóskút, Hegy utca
papp lajos kazincbarcika
Gerő Péter Budafok, Felsőváros
Gaál Csenge 1188 Budapest, Bercsényi u.
Plotné T. Gabriella Budapest, XI.
Csöndör Dénes Nagyrécse
ifj.Légrády Ferenc Bp.Fehérvári u.
Kota Lajos Budafok
Kémeri-Greguss Zoltán Sóskút, Petőfi Sándor u.
Márkus Tibor Budapest
Alberti Enikő Tahitótfalu
Alberti Gergely Tahitótfalu
Kulcsár Beáta Tiszafüred
Zsichla Gergely Budafok
kovacs dori budapest xxii
Gulyás Péter Budapest XXI.kerület
Vincze Lajos Budafok
Karacs Sándor 1211 Budapest
Kicsindi Valéria Kőhidgyarmat
Mádi István Schwechat
Rezsabek Ottó Budapest XV.
Lénárt Zoltán Érd
Dr. Hock Gyula Budapest XVI. ker. Sashalom
Ónodi Jácint Bp.III. Békásmegyer
Golovics Anikó Kecskemét
Czentnár Zsuzsanna Németország
Lehoczki Judit Budapest XXII. ker. Nagytétény
Mikó István Budafok
Kludák Erzsébet Budapest, Nagytétényi út
roland budapest
Dr Szabó Jánosné Komló Tompa M. u.
Ostorics Lászlóné Budapest
Horváth Ferenc 6800 Hódmezővásárhely
Szakál Jenő 2890 Tata Perczel Mór utca
Orosz lászló istván Debrecen/Budapest
Kovács Géza Budapest
Sólyom Éva Budapest
Gajdos Erzsébet Budapest
Ékes Ilona Budapest
Simonfalvi Lajosné Edith 1157 Budapest
Csapó Emma 1088 Budapest, Krúdy u.
Kovács Gézáné Budapest, XXII.
Szabóné Salgó Mária Tata
Albert Ferencné Budapest
Pusztai Krisztina Pécs
Kulcsár Anita Budapest Görgey
Bánné Szabó Anikó 1045 Bp Athéni u.
Csenki Zsuzsanna Budapest,1015
Egresi Lászlóné Tiszakóród
Nagy Iván Budapest
Vasi Lajos Budapest
Molnár György Dunaföldvár, Petőfi utca
Baranyi Károly Budapest, Ófalu utca
Vásárhelyi Béláné Debrecen
Pál Péter Budapest
Sáthy Kinga 6000 Kecskemét Dália utca
Ilyés Erika Bp. 1114 Kemenes u.
Ilyés Levente Bp. 1114 Kemenes u.
Szőcs Dávidné Budapest XVIII.
Takács Henrikné 1181,Bp, Havanna u.
Both József Baja
Szász Imre Kisújszállás
Szűcs János Makó
Gellér József Izsák
Izsák Jenő Izsák
Németh Lajosné Budafok
Várnagy Imre Budafok
Kocsis Lászlóné Fajsz
Tóth Bertalan 1114, Budapest, Fadrusz u.
Gaálné Ombodi Klára 1188 Budapest Bercsényi u.
Kovácsné Szőts Teréz Székesfehérvár
Frickné Tavaszi Tünde Budapest
if.Frick Ferenc Budapest
Frick Péter Budapest
Frick Ferenc Budapest
Gellér Józsefné Izsák
Szőtsné Hernesz Ágnes Hidas
Michels Antal Budapest
Palánki Ferenc Vác
Cserjés Sándorné Szabadszállás
Szilvay Gyula Budapest, XVIII.
Portényi Erzsébet Kiskunhalas
Ottó Rezső Budapest, Regnum Marianum plébánia
Kiss József Szabadszállás
Tarnai Imre Nagyoroszi
Karácsondi Mihály Kartal
Horváth Lajos Bakonynána
Menyhárt Sándor Kecskemét
Horváth Zsolt Keszthely
Bogisich Ferenc Budapest, XVI.
Turner Lajos Sopron
Fülöp Ákos Nagytétény
Horváth István - Nyusziatya Mocsa
Kincs Zoltán Székesfehérvár
Szőts Péter Székesfehérvár
Szőtsné Csákvári Irén Székesfehérvár
Frick József Budapest
Szlávik Lászlóné Gubicza Katalin Budapest
Farkas Balázs Budafok

Legutóbbi műsoraink RSS
Egy műsor meghallgatásához kattintson a címre.

Zöld 37:05

2010. május 3., meghallgatták: 11

Lekvár 45:07

2010. április 29., meghallgatták: 22

Huszárkonyha 13:44
Harcsalé
2010. április 21., meghallgatták: 12

Huszárvágás 1:46:50
Tárogató
2010. április 21., meghallgatták: 18

Zöldműsor 36:58

2010. április 20., meghallgatták: 10

Promontorium Polgári Casino 1:41:06
Kerületünk sportélete
2010. április 20., meghallgatták: 19